13

A Seader-Krupp arkológia „sarokirodája” egy kényszerűségből hatalmas méretűre épített helyiség volt. A belsejében könnyedén landolhatott volna egy közepes méretű VTOL gép, és még a manőverezésre is bőven maradt volna helye. Sok szempontból nem is irodára, inkább hangárra hasonlított, vagy valami tágas barlangra, ahol egy sárkány kényelmesen és otthonosan érezheti magát.

Két teljes fal padlótól a mennyezetig páncélozott makroüvegből állt, természetesen módosítható színnel és fényáteresztő képességgel; jelenleg úgy volt beállítva, hogy tiszta rálátást biztosítson a Ruhr-folyóra és a környező megaplexum kivilágított tömbjeire. Az ablakokon kívül széles betonpárkány húzódott, elég tágas ahhoz, hogy egy kisebb légijármű – vagy egy sárkány – le tudjon szállni rá. Karom gyanította, hogy a makroüveg falak elhúzhatok, hogy lehetővé tegyék a sárkánynak a szabad közlekedést, mivel az előtérbe vezető széles, dupla ajtón sem fért volna ki.

Az a fal, ahonnan az ajtó is nyílt, csupasz, halvány árnyalatú kőből állt, és kifinomult, középkori stílusú, lapos domborművek díszítették. Nem sárkányokat ölő nemes lovagokat ábrázoltak, azonban minden bizonnyal valódiak lehettek – nagy valószínűséggel Európa kastélyaiból és romos váraiból gyűjtötték össze őket a Helyreállítás munkálatai folyamán. A padló egyszínű, sötét márványlapokból állt, sima volt és hűvös – a helyiségben uralkodó magas hőmérséklet ellenére.

Az ajtótól jobbra lévő fal volt a legérdekesebb. Az egész felületet vékony ruténium-polimer réteg borította, egyetlen hatalmas tridképernyővé változtatva a szoba egyik oldalát. A képernyőn tucatnyi különböző „ablakban” filmfelvételek, számítógépes grafikonok, szövegek és számadatok futottak. Karom felismert néhány nemzetközi hírcsatornát, valamint a tokiói, a londoni és a bostoni tőzsdeindexeket. A többi csak értelmetlen kép- és hangkavalkádnak tűnt – túl sok információ volt ez ahhoz, hogy bármit is kivehessen belőlük.

A terem közepén, óriási házimacskaként összetekeredve ott feküdt a legnagyobb sárkány, akit Karom eddigi életében látott – nem, mintha olyan sokkal találkozott volna. A legtöbb ember boldogan leéli az életét anélkül, hogy a trideónál közelebb kerülne egy ekkora hüllőhöz. Karom az árnyakban töltött évei alatt mindössze egy alkalommal találkozott sárkánnyal, de az szinte apró gyermeknek számított az előtte fekvő gigászi lényhez képest. Amíg nem látta a saját hajlékában pihenő Lofwyrt, addig az árnyvadász nem értette meg igazán, honnan származik az „óriássárkány” kifejezés.

Lofwyr még így, összetekeredve, denevérszerű szárnyát szorosan a testéhez vonva, lelapuló gerinctüskékkel, lapos, hüllőszerű fejével a földhöz simulva is hatalmasnak tűnt. A sárkány aranyos pikkelyei fényesen csillogtak a terem felső sarkaiból áradó fényben, az oldala pedig lassan emelkedett és süllyedt légzésének ütemére. A levegőt a hüllőházakból ismert száraz, avas szag töltötte be. Karomnak egy napsütötte kövön sütkérező gyík jutott eszébe, ahogy az erős lámpák fényében fürdő Lofwyrt nézte.

Amikor Karom, Boom és a kíséretük belépett a terembe, Lofwyr felemelte a fejét, és mellső lábaira támaszkodva nyújtózkodott – újabb macskaszerű mozdulat –, és kitárta szárnyait, melyek így elértek a szoba távolabbi faláig. Karomnak egyetlen pillantás a sárkány aranyszínű szemébe elég volt, hogy megértse: ez nem holmi egyszerű gyík, hanem egy kivételes intelligenciával bíró lény, aki egyedül irányítja a világ legerősebb megatársaságát.

– Üdvözlöm, Karom. Már alig vártam ezt a találkozást. – A sárkány szája nem mozdult, és a mágus sem hallott semmiféle beszédet. Lofwyr hangja közvetlenül az agyában szólalt meg. Hasonló volt ahhoz, hogy ő és Aracos kommunikáltak egymással, de az a kapocs sokkal mélyebb és személyesebb volt. Karom Lofwyr gondolatüzenetében a melegség vagy barátság legkisebb jelét sem fedezte fel, és gyanította, hogy a sárkány hangját akkor sem tudná kizárni a fejéből, ha akarná. Kifejezetten zavarónak és kellemetlennek találta az élményt, de mindent megtett, hogy kívülről ez ne látszódjon rajta.

– Látom, az elkóborolt dr. Goronajt is magukkal hozták. Üdvözlöm, professzor. Érdeklődéssel figyeltem a pályafutását.

Goronaj Lofwyr láttán mintha kizökkent volna egykedvű melankóliájából, és hátrahőkölt a sárkány villogó tekintete elől. Karomnak eszébe jutott, hogy amikor a sárkány nagyjából ötven évvel ezelőtt felébredt, Goronaj még csak gyerek volt, ők és a barátai pedig nem is éltek. Mennyi ideig alhatott előtte az óriáshüllő, és hány évig élhetett, mielőtt a Hatodik Világ születését megelőző korban álomba merült? Lofwyr puszta tapasztalatának súlya, mindaz, amit látott, és amin keresztülment, szinte tapintható auraként vette körül a sárkányt. Nem csoda, hogy félelmetes fizikai adottságaitól eltekintve is ilyen tiszteletet vívott ki magának.

– A kristály is itt van? – kérdezte Lofwyr. Karom csak most döbbent rá, hogy miközben a sárkány beszélt, ő végig tátott szájjal, leesett állal bámult, mint valami gyengeelméjű. Érezte, hogy a hüllő figyelme rá irányul, ezért gyorsan összeszedte magát, és bólintott.

– Igen. Igen, itt van. – Benyúlt a magával hozott oldaltáskába, és kivette a rózsaszín követ. A kristály megcsillant a lámpák fényében.

– Kitűnő – sziszegte a sárkány gondolathangja a fejében. – Brackhaus, őrök, elmehetnek.

Mr. Brackhaus kurtán meghajolt, majd a biztonságiakkal együtt csendben távozott. A becsukódó ajtószárnyak tompa csattanása visszhangot vert a tágas teremben.

– Hozza ide a kristályt! – mondta Lofwyr.

Karom gondolkodás nélkül engedelmeskedett. Odaállt egészen a fölé tornyosuló sárkány elé, mindössze háromlépésnyire tőle. Látta, ahogy a páncélszerű pikkelyeken minden lélegzetvételnél, minden apró moccanásnál hullámszerű remegés fut végig.

– Tegye le a földre! – Karom óvatosan a márványpadlóra helyezte a kristályszívet, és lassan hátralépett. Lofwyr ék alakú feje lejjebb ereszkedett, a műkincs fölött lebegett. A mágus elméjében egy hang különös, idegen szavakat suttogott, miközben a sárkány a nyakát mozgatva több szögből is szemügyre vette a kristályt. Az arany szempár összeszűkült, nem emberi mértékkel vizsgálta a zsákmányt. Lofwyr arca kifejezéstelen maradt, legfeljebb egy másik sárkány tudott volna leolvasni róla valamit. Végül felemelte a fejét, és újból három látogatójára nézett.

– És most, doktor – búgta gondolathangján –, talán elmagyarázhatná, miért kellett megölnie saját tanítványát, hogy ellopja ezt a csecsebecsét.

Goronaj arca elszürkült, homlokán verejtékcseppek jelentek meg. Karom ebben a pillanatban egyáltalán nem irigyelte a professzort.

– É-én... – dadogta –, én nem tudom... akarom mondani, nem vagyok benne teljesen biztos, de...

Lofwyr mentális sóhaja hallatszott, miközben a doktor tovább hebegett, és próbált kinyögni valami értelmeset. A szerencsétlen férfi a jelek szerint közel állt a teljes összeomláshoz.

– Nos, jól van. Látom, sokkal célirányosabb módszert kell alkalmaznom. – Lofwyr összehúzott szemmel koncentrált. Az idős archeológus bénultan állt, a sárkány tekintete úgy megbabonázta, akár egy rémült verebet a kobra pillantása. Szeme kitágult, szája tátva maradt, de csak zagyva, értelmetlen szótöredékek törtek elő a torkából. Karom és Boom döbbenten figyelték, miféle kezelésben részesíti Lofwyr a foglyát. Karom nagyon szeretett volna átnézni az asztrális síkra, hogy lássa, mit művel a sárkány, de a józan ész azt súgta neki, hogy ne avatkozzon bele az óriáshüllő dolgába.

Dr. Goronaj váratlanul hátravetette a fejét, és félelmetes hangon felrikoltott – hogy dühében vagy fájdalmában, azt Karom nem tudta megállapítani. A doktor jobb kezével tar koponyájához kapott, ballal pedig vádlón Lofwyrra mutatott.

– Szörnyeteg! Szentségtelen fattyú! – üvöltötte. – Nem törsz meg! Én vagyok az istenek igaz szolgálója! Halál! Halál minden zsarnokra!

Miközben Goronaj beszélt, a Lofwyr előtt heverő kristály izzani kezdett. Karom a műkincsről gyorsan a föléjük tornyosuló arany sárkányra nézett.

– Lofwyr! – kiáltotta, de elkésett. A kristályból rózsaszín villám vágódott az óriássárkány mellébe. A hirtelen energiakitörés váratlanul érte Lofwyrt. Hátrahőkölt és felüvöltött fájdalmában, hangja megrázta az egész termet. Karom még soha nem hallott a megsebzett sárkány bömböléséhez hasonló, félelmetes hangot. Lofwyr egész testét beborították az energiaívek, fejétől kiterjesztett szárnyának, illetve farkának csúcsáig. Goronaj folyamatosan szidalmazta és ingerelte a sárkányt, miközben az kínjában a földet és a falakat csapkodta végtagjaival.

– Karom, vigyázz! – Boom megragadta és a földre rántotta a mágust. Lofwyr farka nekicsapódott a makroüveg ablaknak, amelyik még egy rakétavető találatának is ellenállt volna. Az üveglap darabokra tört az ütközéstől, éles üvegszilánkok terítették be a helyiséget.

Goronaj megszállott módon vihogott.

– Igen! Igen! – rikoltozta. – Most megfizetsz! Visszakapod a szenvedést, amit másoknak okoztál! Az égiek haragja lesújt rád, kígyó! Az istenek alkonya köszönt ránk!

Te jó Isten, gondolta Karom, ez teljesen meghibbant!

Lofwyr feje előrevágódott, hatalmas állkapcsa mély bömbölés kíséretében kinyílt, és a kicsapó lángcsóva elnyelte Goronajt. A doktor hisztérikus nevetése éles sikolyba csapott át, melyet néhány másodperc alatt elnyomott a lángok ropogása. A levegőben csípős füst terjengett, valamint a megégett hús gyomorkavaró szaga, ahogy Goronajt elemésztette az izzó pokol. Karom négy méterrel távolabbról is érezte a lángok félelmetes hőjét, akár egy rakétaindítóból kicsapó tűzcsóvát. Goronaj összeégett maradványa a földre zuhant.

Azonban az őrült archeológus halála nem szüntette meg a kristályos ereklye támadását a sárkány ellen. Lofwyr körül egyre erősebbé vált a bíbor ragyogás, pikkelyes bőrét energialövedékek bombázták, mellét és a padlón heverő kristályt ragyogó fényív kötötte össze. A sárkány a jelek szerint semmit nem tudott tenni annak érdekében, hogy elpusztítsa a kristályt, vagy valahogy véget vessen a szenvedéseinek. A ragyogás egyre fényesebb és fényesebb lett, míg végül már alig lehetett kibírni. Karom felnézett a füstölgő tetemről, és tekintete egy pillanatra találkozott az óriássárkányéval. A Lofwyr szeméből sugárzó fájdalom szédítően hatott rá, akárcsak a fullasztó füst és a teremben táncoló lángok hője. Rátört a rosszullét, és be kellett csuknia a szemét. Elméjében visszhangot vertek a sárkány fájdalmas üvöltései.

– Aracos! – kiáltotta gondolatban. – Segíts!

Lofwyr hátravetette a fejét és újból felüvöltött, hangja pengeként hasított Karom fejébe. A kristályszív egy utolsó, vakító energiakitöréssel rózsaszín ragyogásba borította a termet. Amikor a fény elhalványult, a sárkány teste még egyszer megrándult, majd tompa puffanással elterült a földön. Boom felemelte karját, melyet eddig védekezőn tartott Karom elé, a másikkal pedig feltolta magát a földről. Végignézett a sárkány testén, amely mozdulatlanul és némán hevert a márványpadlón.

– Szent szar! – suttogta döbbenten. – Azt hiszem, most öltük meg Lofwyrt.

Karom is megpróbálta összeszedni magát, de a feje még mindig zúgott. Nagy nehezen talpra állt, de erősen támolygott. Aztán megérezte az ismerős jelenlétet, és egy hang szólalt meg a fejében:

– Főnök, mi a... szent szar! – ismételte Boom szavait Aracos, amikor megjelent az asztrális térben. – Ez... ez Lofwyr? Mi az ördög történt itt?

– Dögöljek meg, ha tudom – morogta Karom. Úgy érezte magát, mintha a fejét csiszolópapírral dörzsölték volna ki belülről. Odalépett a kristályhoz, leguggolt, és alaposan szemügyre vette az ereklyét. A kő színe rózsaszínről tompa szürkévé változott. Óvatosan megérintette az ujjával. Teljesen hideg volt, pedig az imént nem kis energiamennyiséget adott ki magából.

– Karom, mi a francot művelsz? – kérdezte Boom. – Ez a rohadt cucc most ütötte ki Lofwyrt! Hagyd békén! Minél előbb ki kell jutnunk innen. Hallgasd csak!

Karom félrebillentett fejjel hallgatózott. A terem elméletileg hangszigetelt volt, de még a legmodernebb eljárások sem nyomhatták el teljesen a kintről beszűrődő éles vijjogást.

– Riadó van – mondta szinte szórakozottan. Felvette a kristályt, Lofwyr testére nézett, aztán vissza a műtárgyra, végül Boomra. – Ez a dolog nagy valószínűséggel végzett a Föld legerősebb lényével – dünnyögte elgondolkodva –, és itt állunk mi, kezünkben a gyilkos fegyverrel.

– Pontosan – helyeselt Boom. – Tehát húzzunk el innen a francba!

– Támogatom az ötletet, főnök – szólalt meg Aracos is. – Meg kell lépnünk innen, mégpedig minél gyorsabban!

– Rendben. – Karom végre összeszedte magát. – Indulás! – Csak egy másodpercig fontolgatta, hogy itt marad, és megpróbálja elmagyarázni a Seader-Krupp biztonságiaknak a történteket. Valószínűleg nem sokat számított volna nekik, hogy nem ő és Boom a hunyó. Az S-K mindenképpen vért akarna, és néhány kéznél lévő árnyvadász tökéletes bűnbaknak bizonyulna. Boommal együtt egyszerűen eltűnnének, amíg a társaság a nyakukba varrja a Lofwyr elleni támadást, majd következne egy látványos tárgyalás és egy gyors kivégzés – persze csak akkor, ha a foglyokat nem lőnék le „szökési kísérlet közben”. Karom nem szerette volna, hogy ez történjen.

Odalépett a Lofwyr vergődése közben kitört makroüveg ablakhoz.

– Boom – intett a trollnak, aki szó nélkül kirugdosta a keretből a maradék üvegszilánkokat. Karom közben meghallotta a dörömbölést a bejárati ajtó felől: a biztonságiak megkíséreltek behatolni a terembe. Mindketten kiléptek a betonplatformra, de nem láttak egyetlen járművet sem, amivel esetleg megkísérelhették volna a szökést. Az arkológia fala tükörsima üveg és acél volt; legalább egy tucat emelettel emelkedett föléjük, lefelé pedig csaknem kétszáz emelet mélyre nyúlt. Karom átkémlelt a perem fölött, hogy megállapítsa, mennyi esélyük van biztonságosan elérni a földet, azután felnézett a tetőn lévő helikopterleszállóra, ahová nem olyan rég megérkeztek. Különös módon a Hughes Stallion még mindig ott várakozott.

– És most merre? – kérdezte Boom.

– Egyik irány sem tetszik igazán – morogta a mágus.

Lofwyr irodájának ajtaja ekkor tompa puffanással kitárult, és a szobába egy csapatnyi Seader-Krupp biztonsági őr özönlött be, a nyomukban Karen Montejackal.

– Mester! – sikoltott fel a nő, amikor megpillantotta Lofwyr mozdulatlan testét.

Az egyik őr azonnal kiszúrta a betört ablakot, és a landoló platformra mutatott.

– Ott vannak! – kiáltotta.

– Azt hiszem, kifogytunk a lehetőségekből – mondta Karom Boomnak. – Ugrás! – Felszökkent a platform peremére, és intett a trollnak, hogy jöjjön utána, miközben két őr készenlétben tartott géppisztollyal az ablakhoz rohant. Boom megragadta a mágus karját, és a mélybe vetették magukat. Az őrök tüzet nyitottak, a lövedékek szikrázva pattantak le a betonról.

– De kuuurvára utááálom ezt! – üvöltötte Boom zuhanás közben. Karom mágikus szavakat suttogott, és a levegő halványan felragyogott körülöttük; esésük lelassult, és távolodni kezdtek az épület meredek oldalától.

Néhány másodperc múltán Aracos aranytollú sólyom képében materializálódott mellettük, és a hangja megszólalt Karom fejében:

– Főnök, az a nő a biztonsági őrökkel egy vendigó sámán. Valami illúzió varázslat van rajta, hogy embernek látszódjon, és éppen varázsolni készül!

– Védj minket! – adta ki az utasítást Karom a szellemének, és felkészült rá, hogy ő maga is hasonlóképpen cselekedjen. Amikor felnézett, meglátta a párkány felett kihajoló Montejacot. Lobogó hajjal gesztikulált, és a szája is mozgott, de a szél elvitte a hangját. A kántálás hatását azonban rögtön megérezte, amikor a vendigó varázslata nekicsapódott sietve felhúzott pajzsának. Erős mágia volt, de Karom védelme és Aracos képességei együtt elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy megóvja őket a hatásától. Az árnyvadász reménykedett benne, hogy Montejac nem próbálkozik meg még egy hasonlóval. Megváltoztatta ereszkedésük szögét, hogy az arkológia egyik alsó landoló platformja fedezéket biztosítson számukra. Ha a vendigó nem látja őket, akkor varázsolni sem tud rájuk.

Rövidesen elérték az arkológiát körbevevő sétányt. A Seader-Krupp biztonsági erők addigra elkezdtek kirajzani az épületből. Karom egy újabb varázslattal illúziót bocsátott magára és Boomra, ami után már semmiben sem különböztek a többi sötét egyenruhás biztonsági őrtől. Aracos visszatért az asztrális síkra, láthatatlanná vált a fizikai érzékek számára.

– Csak szépen, könnyedén – mondta Karom a trollnak. – Úgy teszünk, mintha a dolgunkat végeznénk, és egyszerűen kisétálunk innen. – Elindultak a sétány széle felé, és közben imádkoztak, hogy ne tűnjenek fel a többi riadóztatott őrnek, akik ellepték a területet. Karom reménykedett benne, hogy a Seader-Krupp ugyanúgy nincs elengedve túlságosan mágikus biztonsági erőforrások tekintetében, mint általában a megatársaságok nagy része. Az asztrális síkon nem rejthette el varázslatát; ha egy asztrálisan járőröző céges varázsló észreveszi őket, azonnal tudni fogja, hogy valami nincs rendben velük.

Már majdnem elérték a külső kaput, amikor egy járőrfurgon eléjük vágott és megállásra kényszerítette őket. Kinyíltak az ajtók, és felemelt fegyverrel biztonsági őrök ugrottak ki a járműből.

– Állj!

A két árnyvadász gondolkodás nélkül cselekedett. Karom koncentrált, és olyan mozdulatot tett a kezével, mintha egy gránátot hajítana az őrök közé. A hang nélküli robbanás nyomán a járőrautótól kifelé terjedő hullámokban megremegett a levegő, és az őrök azonnal összeroskadtak, ahogy elérte őket a varázslat energiája. Boom odarohant a kocsihoz, kirángatta belőle az eszméletlen biztonságiakat, és bepréselte magát a vezetőülésbe. Karom felkapaszkodott az utasülésbe, és már indultak is a kapu felé.

– Jól vagy? – kérdezte a troll.

A mágus fáradtan bólintott.

– Aha, de ez a sok varázslás kezd egy kicsit kifárasztani.

– Most ne törődj semmivel, csak kapaszkodj. – Maximális sebességgel érték el a kaput. A biztonsági őrök megpróbálták útját állni a furgonnak; golyók pattogtak a szélvédőn és a jármű oldalán. Karom erős ütést érzett a vállán. Kabátjának ballisztikus szövete ugyan megállította a golyót, de úgy érezte, mintha egy troll kínálta volna meg egy baseballütővel. A kapura nézett és megragadta Boom karját.

– A francba, a kapu! Ezzel a járgánnyal nem jutunk át rajta!

– Ha van jobb ötleted, szívesen hallgatom!

– Aracos, segíts! – üzente Karom a szellemnek. Érezte, hogy szövetségese ereje összeolvad az övével. Rövid koncentrálás után aktiválta ugyanazt a varázslatot, amivel ő és Boom biztonságosan leereszkedtek a magasból, de ezúttal a furgon volt a célpont. Az autó sokkal nehezebb volt, és Karomnak minden erejét össze kellett szednie, de végül sikerült a levitáció. A kapu felé száguldó jármű elszakadt a földtől és a levegőbe emelkedett. Átrepült a kapu, a biztonsági berendezések és a szöges útakadály fölött, majd puhán landolt a túloldalon. Boom padlóig nyomta a gázpedált, és az abroncsok felsírtak, amikor újra az aszfalthoz értek. Az autó füstölgő gumikkal távolodott az arkológia épületétől.

– Remélem, innen már elboldogulsz vele, cimbora – lihegte fáradtan Karom –, mert én kész vagyok. – A sorozatos varázslástól kimerülve hátradőlt az ülésben. Gondolatban utasította Aracost, hogy figyeljen az asztrális térben, és ha valaki megpróbálja követni őket, akkor bánjon el vele. Aztán elkezdett gondolkodni a következő lépésükön.

Egy pillanatig sem gondolta, hogy Lofwyr véletlen baleset áldozata lett. Valaki azt akarta, hogy elvigyék a sárkánynak dr. Goronajt és a műkincset, a jól kitervelt gyilkosság eszközeit. Karom gyűlölte, ha valaki más játékában a báb szerepét osztják rá. Akárkik is voltak a tettesek, megtalálja őket, és akkor fizetni fognak.